;;; Local Variables: *** ;;; eval: (set-language-environment "Latin-2") *** ;;; eval: (set-input-method "latin-2-prefix") *** ;;; End: ***

A Matematika Intézet története

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem matematikusairól

A korszerű mérnökképzés elképzelhetetlen magas szintű elméleti alapképzés nélkül. Ebben pedig fontos szerepet tölt be a matematika oktatása. A budapesti műegyetem — és annak jogelődjei — e tekintetben is mindig a kor színvonalán töltötte be a feladatát. A következőkben — a teljesség igénye nélkül és inkább csak vázlatszerűen — felhívjuk a figyelmet a műegyetem néhány tanárára, akik nemzetközi viszonylatban is megbecsülést szereztek a műegyetemi matematika oktatásnak.

A XIX. sz. második felében a műegyetem tanára volt Hunyady Jenő, aki a determinánsok elméletében alkotott maradandót (Hunyady-Scholtz-tétel). Az ezt követő századfordulón és a XX. sz. elején két kiemelkedő tanára volt a műegyetemnek: Kőnig Gyula és Kürschák József. Kőnig Gyula főleg a halmazelmélet területén ért el eredményeket, de igen szerteágazó munkát végzett  az algebra és az analízis területén is. A számelméletben megörökítette nevét a König-Rados-tétel. Kürschák József jelentős eredményeket ért el a variációszámítás, az algebra, a determinánselmélet, a geometriai szerkesztések és a differenciálegyenletek elméletének területén.

König Gyulát Rados Gusztáv, majd (rövid időre) Groschmid Lajos és Egerváry Jenő követték a katedrán, Kürschák Józsefet pedig Szentmártony (Stachó) Tibor. Rados Gusztáv az algebra, a számelmélet és a determinánselmélet területén munkálkodott, Groschmid Lajos a másodfokú alakok algebrája, Egerváry Jenő pedig determinánsok kombinatorikus tulajdonságai, a matematikai fizika differenciálegyenletei és a mátrixelmélet területén. Szentmártony (Stachó) Tibor jelentős — a kor színvonalán álló — tankönyvet írt és foglakozott operátorszámítással, valamint valószínűségszámítással- és matematikai statisztikával is.

Meg kell még említenem — a II. világháború idején tragikus véget ért — Kőnig Dénes és Szűcs Adolf nevét. Közülük König Dénes a gráfelmélet, Szűcs Adolf pedig a variációszámítás és a vektoranalízis területén munkálkodott.

A műegyetem magántanára volt az algebrista Bauer Mihály. A közgazdászok képzésében vett részt Jordán Károly, aki a    valószínűségszámítás és a matematikai statisztika területén dolgozott, továbbá Huszár Géza (algebra, számelmélet) és Szép Jenő (analízis).

A II. világháború után, amikor a mérnökképzés a nagy létszámok bűvöletében élt — a Szentmártony által vezetett I. és az Egerváry által vezetett II. számú Matematika Tanszékekkel együtt — összesen hat matematika tanszék jött létre. Először a vegyész és az építészek oktatását ellátó III. mat. tanszék (Alexits György vezetése alatt), majd a Fenyő István által vezetett IV. (villamosmérnök-képzés) és a Császár Ákos által vezetett (gépészmérnök felsőbb éveseit oktató) V. matematika tanszékek; a VI. mat. tanszék (mely csak rövid ideig létezett Bálint Elemér vezetése mellett) az Állami Műszaki Főiskola megszűnte, ill. a műegyetembe való beolvasztása után létesült. (Ez a tanszék később az I. és V. tanszékek összevonásával létrejött gépészmérnök kari mat. tanszékekre olvadt.)

Ezeken a tanszékeken működtek: Hajós György, Gallai Tibor, Makai Endre, Borbély Samu, Fenyő István, Frey Tamás, Rózsa Pál, Bihari Imre, Vincze István, Varga Ottó, Soós Gyula, Prékopa András, Szász Gábor, Králik Dezső és még sokan mások, nem beszélve azokról, akik jelenleg is — most már a matematika tanszékek és a geometria tanszék összevonásával létrehozott — Matematikai Intézetben dolgoznak.

Bajcsay Pál

Matematika a BME-n 1990 után

A 90-es évek elején bekövetkezett gyökeres átalakulások az egyetemeket sem hagyták érintetlenül. Ez időben még a Budapesti Műszaki Egyetemen minden karnak önálló matematika tanszéke volt ezek igen, igen laza kapcsolatban álltak egymással. Saját maguk által írt jegyzeteket, könyveket használtak, még külön könyvtáruk is volt. Egyik legjelentősebb közülük a Villamosmérnöki Kar Matematika Tanszéke, amely nemcsak a legtöbb kiváló matematikust (kutatót, pedagógust) foglalkoztatott, de igen jó és szoros kapcsolatot alakított ki a kar mérnök tanszékeivel is. Ami a többi matematika tanszék nagy részét illeti, azok utánpótlás gondokkal küszködtek, ismert matematikusaink nem nagyon igyekeztek a 70-es és 80-as években BME-re. A 70-es években döntő szerepet vitt Prékopa András akadémikus aki először a Villamosmérnöki Kar Matematika Tanszékének, majd a Gépészmérnöki Kar Matematika Tanszékének volt a professzora. Sajnos 1981-ben az ELTE TTK-n frissen megalakított Operációkutatási Tanszékre távozott.

Fontos megemlíteni a Gépészmérnöki Karon belül 1973-ban Farkas Miklós vezetésével megindított sikeres mérnök- matematikus képzést. Összesen 20 évfolyam végzett.

Az évek során fokozódó együttműködési igényt a Matematikai Tanszékcsoport volt hivatott kielégíteni, amelyet hosszú időn keresztül Béda Gyula a Gépészmérnöki Kar Mechanika Tanszékének professzora vezetett. A matematikus közösség hálával tartozik odaadó munkájáért.

A 90-es évek elején egyre sürgetőbbé vált a matematika tanszékek még szorosabb együttműködése. Ennek megteremtését több feladat is indokolta:

  1. közös számítógép infrastruktúra létrehozása és az informatika oktatása,
  2. egységesebb oktatási formák megteremtése a mérnök karokon és ezzel együtt a karok közötti átjárhatóság biztosítása,
  3. matematikus képzés megindítása,
  4. PhD képzés bevezetése és a habilitációs jog megszerzése.

Eközben változás indult meg a Társadalom és Természettudományi Karon, amely magába foglalta a fizika, gazdaságtudományi, filozófiai tanszékeket. Csak a fizika tanszékekről ejtünk   néhány szót. A fizika oktatás az egyetemünkön jelentős múltra tekint vissza. A tanszékek a már említett Társadalom és Természettudományi Karon Intézet formájában egyesültek. 1990 után több kiváló fizikus jött a BME-re javarészt a fogyókúrára fogott akadémiai intézetekből. Ezzel lehetővé vált egy igen magas színvonalú mérnök-fizikus képzés megindítása.

1992-ben megkaptuk a doktorandusz-képzés jogát ás a habilitálás jogát. Az első években a PhD hallgatóink elsősorban az ELTE-ről jöttek. Ugyanebben az évben kezdte meg munkáját a közös számítógép laboratóriumunk, amely kialakításához sok segítséget adott Recski András professzor (Villamosmérnöki Kar Matematika Tanszék).

Az Egyetemi Tanács határozatával 1996. január 22-én megalakult a Matematika Intézet amelynek első igazgatója Schmidt E. Tamás volt. Az Intézet négy mérnök kar matematika tanszékeinek oktatóiból, valamint a Villamosmérnöki és Informatikai Kar Matematika Tanszékének személyi állományának kb. feléből jött létre (a másik fele alkotja a VIK Számítástudományi és Információelméleti Tanszékét). Örvendetes, hogy folyamatosan emelkedett az Intézet tudományos színvonala, kiváló kollégák mellett négy akadémikus is jött hozzánk: Csiszár Imre, Fritz József, Szász Domokos, Rónyai Lajos. Az Intézet igazgatója 1999 és 2003 között Szász Domokos volt.

1997-ben megindult a matematikus képzés. Az előkészítő munkában igen jelentős szerepet vitt Györfi László professzor (VIK).

1998-ban megalakult az új Természettudományi Kar, 3 intézettel. Létrejöttében döntő szerepe volt Csom Gyulának az akkori Társadalom és Természettudományi Kar dékánjának. A Matematika Intézet öt tanszékkel kezdte meg működését: Algebra Tanszék, (tanszékvezető Schmidt Tamás), Analízis Tanszék, (tanszékvezető: Petz Dénes), Geometria Tanszék, (tanszékvezető: Molnár Emil), Differenciál egyenletek Tanszék, (tanszékvezető: Szántai Tamás) és Sztochasztika Tanszék, (tanszékvezető: Székely Gábor).

A BME Matematika Intézete a hazai egyetemek egyik kiemelkedő matematikai centrumává nőtte ki magát, amely jelentős erőt képvisel számos alkalmazási területen. A matematikus szak felvételi pontszáma tartósan nagyon magas. Jelentős számú PhD hallgatót képez az Intézet. Ezzel párhuzamosan az Intézet ellátja fő feladatát a több ezer mérnökhallgató oktatását is.

Schmidt E. Tamás